Önismereti Coaching – Érvek és ellenérvek – betekintő

ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK

 

Az elme birodalmában való utazásunk során már megtanultuk, hogy:

  • A tudatos elme a kapuőr, azaz ő szabja meg, hogy mi kerül le a tudatalattiba hitrendszerként.
  • Amit ő elfogad az általa ténynek tartott érvek alapján, azt rögtön beengedi a tudatalattiba.
  • Ebből következik, hogy a tudatalattiba lévő hitrendszereket objektív érvekkel lehet felülírni, azaz bebizonyítjuk a tudatos elménknek az új álláspont hitelességét, amit ő így beenged a tudatalattiba.
  • A tudatalatti az, ami – számunkra automatikusan – a benne raktározott hitrendszerek alapján alakítja a valóságunkat. Gondoskodik arról, hogy minden, amiben hiszünk, az valósággá váljon és minden amiben hiszünk, annak valódiságát bebizonyítja, akár torzítások által.
  • Tudjuk azt is, hogy a Retikulási Aktiváló Rendszerünk (RAS) az, ami megszűri, hogy mit veszünk észre a másodpercenként 400 millió bitnyi információból, azaz, mi kerül a tudatos látómezőnkbe.
  • A RAS programozható, mégpedig úgy, hogy tudatosan bizonyos dolgokra irányítjuk a figyelmünket, azaz nap, mint nap foglalkozunk az adott témával. Ezért nagyon fontos a célokkal foglalkozni (célkitűzős, mérföldkövek, végeredmény) és a korlátozó hitrendszereinket törölni (választás – tisztítás – és újra választás).

Most átveszünk még egy nagyon fontos témát, amivel elménk tudatos és tudatalatti részét is hatékonyan tudjuk új fókuszra állítani.

Kezdjünk is hozzá! 🙂 

Tudatos szinten mindannyian vágyunk a bőségre, a szerelemre, a jobb életre, izgalmas kalandokra, egészségre, szépségre, gazdagságra. Ezek a dolgok nagymértékben motiválnak bennünket és sok mindennel próbálkozunk azért, hogy elérjük őket. Ugyanakkor minden érvünk mely a bőség, a szerelem, a jobb élet stb. mellet szólnak, a tudatos elménkben található.

Viszont van valami, amivel elfelejtünk foglalkozni – legyen szó bármiről, amit el szeretnénk érni -, mégpedig azzal, hogy vajon milyen hátrányaink származnak abból, ha elérjük a céljainkat.

Vajon mi lehet a hátránya, ha megengeded magadnak a bőséget, a szerelmet, az egészséget…?

Minden ember vágyik a jobb, örömtelibb, kiteljesedett életre – bár mindenkinek más és más tartozik ezekhez a fogalmakhoz.
Most a példa kedvéért maradjunk a bőség, a sok pénz témájánál.

A bőséggel kapcsolatos ellenérveid nem a tudatos elme tartományban vannak, ezért a bőség megteremtésének elérésében állandóan akadályokba ütközöl, amit önmagad számára teremtesz meg az ellenérveid miatt.

Ugye jelentkeztél erre a képzésre, mert feltett szándékod volt, hogy most tényleg megugrod a szintet és megvalósítod a jobb, örömtelibb, gazdagabb életedet.

Ehhez képest mi történik?

A jelentkezők 90%-a az elején (általában az első 4-5 leckéig) gőzerővel veti bele magát a tanulásba. Használják a coaching eszközöket, rájönnek összefüggésekre és igazságokra, majd egyszer csak jön egy érzés, egy kósza gondolat és elkezdik szabotálni az egészet. Lehet ez egy betegség, több munka, valamilyen családi esemény, vagy csak egy kellemes napsütésese idő és máris aktiválódott az önszabotázs. Elkezded gyártani elméletben is és gyakorlatban is a kifogásokat, hogy miért nem érsz rá ezzel foglalkozni, és hogy neked miért is nem működik.

Amikor végre megtörténhetne az áttörés, amikor elindulhatna a változás, akkor a belső mérleged, amin az épp aktuálisan vágyott dolgod van, elkezd kibillenni az eddig megszokott egyensúlyából – félelmek kezdenek generálódni benned -, amiknek hatására az ellenérvek elkezdenek aktiválódni, hogy az egyensúlyt vissza állítsa! (Emlékszel még a termosztátos részre? A termosztátot nem csak a komfortzóna tudja aktiválni, hanem az érvek-ellenérvek tárháza is.)

Tehát mindent megteszel azért, hogy a belső feszültséget és a félelmeket megszüntesd, azaz szabotálod önmagad és a vágyott eredmény elérését.

Fontos, hogy az ilyen helyzetekben azonnal kezd el tudatosítani a félelmeket, hogy lehetőséged legyen őket feloldani. (Access)

Tudod, a félelmek csak addig tudnak gúzsba kötni, amíg szembe nem nézel velük, amíg tudatosan meg nem vizsgálod őket.

Mindenki képes arra, hogy megvalósítsa az életében a bőséget, a jólétet, a tápláló kapcsolatokat és bármit, amire vágyik. Mindenki képes arra, hogy megtanulja a hogyanokat!

Mégis mi az oka annak, hogy az emberek 97%-a nem valósítja meg?

Az, hogy a vágyott dolog – itt a példánkban a bőség és a gazdagság – ellenérvei nagyobb súllyal nyomják a mérleg serpenyőjét, mint a mellettük szóló érvek.

A belső érveid és ellenérveid mértéke szabja meg azt, hogy valamit megteszel vagy sem.
Tehát ha eredményeket akarsz elérni a bőség megteremtésével kapcsolatban, akkor fontos, hogy feltárd a benned lévő ellenérveket, melyekkel szabotálod az eredményeidet.

Hozok erre néhány példát:

  • aki gazdag, azt irigylik – senki nem szereti az ítélkező energiákat, ha össze súgnak a háta mögött
  • aki gazdag, annak sokat kell dolgoznia érte – a szabadidő és a családdal töltött idő feláldozása nem hívogató lehetőség
  • akinek sok pénze van, attól el akarják lopni – ki szeretne állandó félelemben élni
  • a sok pénz megteremtéséhez, keményen kell dolgozni – a megszokott kényelmes élet, még ha nem jár sok pénzzel jobb alternatívának tűnik az elme számára, mint a kemény munka
  • ha sok pénzem lesz, akkor elveszítem az embereket, csak érdekből fognak velem kapcsolódni – a közösségbe való tartozás és az, hogy ott elfogadnak az egyik legerősebb motivációja az embernek
  • ha sok pénzem lesz, oda kell adnom a családomnak, el kell tartanom mindenkit és annyi pénzt nem tudok teremteni, hogy mindenkinek elég legyen
  • ahhoz, hogy sok pénzt keressek, kell egy jó munkahely, ahhoz pedig évekig kellene tanulnom
  • ahhoz, hogy sok pénzem legyen, törtetővé kell válnom – az értékrendek elképesztő módon meghatározzák, hogy mi az, amit választunk és mi az, amit nem (nézd meg újra a Self-Coahing tanfolyam 3. leckéjét, ott mélyre hatóan foglalkoztunk ezzel a témával)
  • ha sok pénzem lesz, az emberek össze fognak súgni a hátam mögött, hogy biztos tisztességtelenül szereztem

Ugye most már látod, hogy bizony az ellenérvek igencsak erősek tudnak lenni? 

Addig amíg ezek hatnak rád, amíg elhiszed, hogy igazak, addig megállítod magadat.
A belső érveid és ellenérveid mértéke szabja meg azt, hogy valamit megteszel vagy sem.
 
Tehát ha eredményeket akarsz elérni a bőség vagy bármely célod megteremtésével kapcsolatban, akkor fontos, hogy feltárd a benned lévő ellenérveket, melyekkel szabotálod az eredményeidet.
 

Mielőtt még azt gondolnád, hogy ellenérv csak negatív tud lenni, felhívnám a figyelmedet rá, hogy bizony ez nem fedi a valóságot. 🙂  Ha továbbra is a pénz témájánál maradunk, az is lehet ellenérv, hogy ha sok pénzem van, akkor megnő a választásaim lehetősége, ami jelen pillanatban nyomasztóan hat rám.

Szóval légy nyitott és kíváncsi és kezd el feltárni az ellenérveket, amik most ott csücsülnek az elmédben és újra és újra gáncsot vetnek az álmaid előtt. 

Arra kérlek, hogy közben egyáltalán ne ítéled meg azt, amit találsz és önmagadat se.  

És amikor megvannak az ellenérvek, akkor jöhet a tudatos munka!

  1. Objektív tényekkel alátámasztani azt, hogy miért nem relevánsak az ellenérvek, így a tudatalattid elkezdi felül írni őket.
  2. Célok kitűzése és mérföldkövek lefektetése. Ezzel a RAS radarját a vágyott dolgokra hegyezed ki. Mindenképp tudatosítsd, hogy miért is lesz szuper, amikor teljesülnek a céljaid.
  3. Megerősítő mondatok használatne feledd az ajándékodat, amit ebben a témában kaptál!
  4. Használd az Access tisztító mondatát és a teremtő kérdéseket. Személy szerint nekem ez az egyik kedvenc technikám. 🙂

Kívánok sok-sok felismerést és könnyed teremtést!

Szeretettel,
Melinda

~~~

Szeretnéd ha a tiéd lenne a teljes Szemléletfejlesztés Self-Coaching eszközökkel tanfolyam?

Akkor kattints ide és rendeld meg!

~~~